Hagyományos szüreti vígassággal köszöntjük az őszt Gyenesdiáson, melynek során frissen szedett szőlőből bálványos regős préssel ízletes mustot nyerünk, majd színpompás, jelmezes és zenés szüreti felvonulással fejezzük ki örömünket.
Vendégeinket folklórműsorokkal, népművészeti és kézműves bemutatóval, must- és borkóstolóval és ízletes birkagyulyással várjuk. A rendezvény programját tovább színesítik a hagyományőrző kultúrcsoportok vidám műsorai. A rendezvényre a belépés díjtalan.
A hagyományos badacsonyi mulatság mellett Gyenesdiáson, Csopakon és Balatonszepezden is ezen a hétvégén ünneplik a szüreti időszakot a gazdák. A szüret minden évben az egyik legkedveltebb programja a borkedvelőknek, borbarátoknak, akik idén sem fognak unatkozni.
A magyar borászatban irány- és mértékadó pincészetek munkájának értékelésére és elismerésére közel egy évtizede alapították meg az „Év Pincészete” vándordíjat. Az egyik legjelentősebb borászati szakmai elismerést idén a Pannonhalmi Apátsági Pincészet nyerte el.
Az idei termés várhatóan évtizedek óta nem látott alacsony bortermést hoz, mely még a hazai borfogyasztást sem fedezheti. A sok, halmozott probléma mellett legnagyobb problémát a betegségek okozzák. Cziráki Imre, a Balatonboglári borvidék elnöke szerint már a termést kell menteni, ugyanis ha az érés utolsó fázisában nem száraz és meleg az idő, akkor a szőlőben lévő cukrokért a borászoknak a botritisz nevű gombával kell versenyezni.
Népzene, céhek felvonulása, mesterségek utcája, Pálinkafesztivál, Magyar Dal Napja várja az érdeklődőket Győr belvárosában. A Magyar Hagyományok Fesztiválja keretein belül számos látványos produkciót láthatnak az érdeklődők. A néptánc-fesztiválon összesen 400-450 táncos szerepel majd. A színpadi nagyprodukciók közül is kiemelkedik a Csík Zenekar koncertje, a rendhagyó prímástalálkozó, amelyen nemzetközileg is elismert, virtuóz zenészek lépnek fel, vagy éppen a Fanfara Complexa.
Magyarország borászainak színe-java kínálja kóstolásra legszebb borait szeptember 8-12. között, a Budai Várban. A hazai nedűk mellett neves borkereskedők és a díszvendég jóvoltából számos külföldi bor is bemutatásra kerül. A kínálatban ott lesznek a hazai és a rangos nemzetközi versenyeken érmeket, díjakat nyert borok, valamint készítőik, akik szívesen válaszolnak az érdeklődők kérdéseire.